Immár hatodik alkalommal szervezték meg Székesfehérváron a „Séta a mellrák ellen” című akciót. A program nem titkolt célja, hogy felhívja a figyelmet a szűrővizsgálatok, az önvizsgálat, a megelőzés fontosságára.
Több százan gyülekeztek az Országalmánál, ahonnan elindult a séta. A résztvevők rózsaszín léggömbökkel vonultak végig a belvároson. A szervezők nem titkolt célja, hogy tudatosítsák a hölgyekben: az időben felfedezett mellrák gyógyítható. Azaz a mellrák esetében is az a legjobb, ha rendszeresen részt vesznek a nők a szűrővizsgálatokon. A figyelemfelkeltő akció az önkormányzat, a kormányhivatal, civilek, egészségügyi szervezetek és intézmények, a túlélők illetve a székesfehérvári sportklubok összefogásával valósult meg.
|