Megnyugtató érzés, biztonságban tudom a kicsit, szabad mindkét kezem. Ilyen és ehhez hasonló érvek hangzanak el a manapság egyre népszerűbb babahordozás mellett. Tény, hogy egyre több anyukát, apukát vagy éppen nagyszülőt láthatunk színes hordozókendővel és eszközzel felszerelve Fehérvár utcáin is. A helyes hordozásra is felhívták a figyelmet az elmúlt napokban a nemzetközi babahordozó hét keretében.
A Szabadművelődés Háza adott otthont az immár hatodik alkalommal életre hívott programsorozatnak. Az eseményt a Székesfehérvári Babahordozó Klub szervezte meg. A téma iránt évről-évre egyre többen érdeklődnek, ezt mutatja az is, hogy a kezdetben pár fős baráti társaság mára egyesületté nőtte ki magát. A mostani programok összeállítása során a család aprajára-nagyjára gondoltak. A szervezők nem titkolt célja az volt, hogy a babahordozás ismertetésén és népszerűsítésén túl a kisgyermeket tervező, váró és nevelő szülőkkel megismertessék a kötődő neveléshez kapcsolódó alapvető információkat.
|