Az önkormányzat, a kormányhivatal és civil szervezetek a szűrővizsgálatok fontosságára illetve a mellrák elleni küzdelemre hívják fel a figyelmet azzal a sétával, amelyet évek óta szerveznek Székesfehérváron. A séta a mellrák ellen ebben az esztendőben október 11-én lesz.
A „Séta a mellrák ellen” elnevezésű közösségi esemény sajtótájékoztatóján Székesfehérvár egészségügyi tanácsnoka, Östör Annamária örömét fejezte ki, hogy széleskörű összefogás jött létre, és mára rengetegen álltak a kezdeményezés mellé, olyan népszerű fehérvári személyiségek is, mint Závodszky Noémi színművész. A széleskörű összefogást jól bizonyítja, hogy a programokhoz a helyi sportegyesületek is csatlakoztak. A Videoton a csapattagok által aláírt mezt és labdát bocsát jótékonysági árverésre, a Debrecen elleni hazai mérkőzésen pedig rózsaszín mezben vonulnak ki a gyepre a játékosok. Az őket kísérő gyerekek rózsaszín lufival vonulnak fel. Az Alba Fehérvár kosárlabdázói a bajnoki meccseken rózsaszín szalaggal játszanak. A Fehérvár KC csapata szintén rózsaszín szalagot visel majd a Ferencváros elleni bajnokin. A SAPA Fehérvár AV 19 hazai meccsein rózsaszín virágokat adnak a mérkőzésre látogató hölgyeknek október 11-én és október 12-én.
Tudta-e?
Az időben felfedezett emlőrák gyógyítható. Fejér megyében fontos eredményeket értek el a megelőzés terén, a nők ötven-hatvan százaléka jelenik meg a szűrővizsgálatokon. Ezt az arányt szeretnék tovább növelni a szakemberek.
|