Az Egészséges Városok program keretében Székesfehérvár Megyei Jogú Város önkormányzata és a civil szervezetek a Humán Szolgáltató Intézet és a LISZI- (Lakossági Szolgáltató Iroda) hálózat keretein belül is szervez egészségügyi tanácsadásokat.
„Az egészségfejlesztési terv egyik első intézkedéseként került megrendezésre a Nyílt Nőgyógyászati Szűrőnap. Az esemény azóta már ismertté és igen népszerű programmá vált, mutatja ezt az is, hogy október 4-én, szombaton immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre.” – emelte ki Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy a hölgyek vegyenek részt ezeken a szűréseken, hiszen általuk életet menthetünk. Persze az Egészségfejlesztési Terv részeként megvalósuló további prevenciós programok is az itt élők egészségét szolgálják. Ezeken a szűréseken komoly szakembergárdával dolgozunk, s az is fontos célunk, hogy az egyes városrészekbe helybe vigyük a szűrővizsgálatokat.” – összegezte Östör Annamária.
Nyílt Nőgyógyászati Szűrőnap
Október 4-én, szombaton 8 és 13 óra között a Család- és Nővédelmi Központ szakorvosai végzik a szűréseket. A helyszínen ingyenes vércukor-, koleszterin- és vérnyomásmérés is igénybe vehető, valamint korlátozott számban hasi ultrahang-diagnosztikai szűrés és csontsűrűségmérés is lesz. Elsősorban a 25 és 55 év közötti hölgyeket várják a szűrőnapra. A vizsgálatokra jelentkezést csak korlátozott számban fogadnak a szervezők. Szeptember 29. és október 2. között 8 és 16 óra között kérhető előjegyzés a 70/380 9512-es telefonszámon.
Körültekintően járjunk szűrésekre!
Számos cég által szervezett, meghívás alapján történő, árubemutatókkal egybekötött állapotfelmérésre is lehetőség van már. Ezek azonban – a fogyasztóvédelmi szakemberek szerint – veszélyesek is lehetnek. Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnökének tapasztalata szerint sok az átverés, becsapás az ilyen jellegű megkeresések kapcsán.
„Szeretném felhívni elsősorban az idős emberek figyelmét arra, hogy – lehetőség szerint – tartózkodjanak a különböző telefonos meghívások elfogadásától, melyeket később összekötnek egy vásárlással! Az ilyen bemutatókon a termékeket általában a kereskedelmi forgalmi ár többszöröséért próbálják rásózni a gyanútlan vásárlókra. Különösen vonatkozik ez olyan esetekre, amikor gyógyászati eszközök vagy csodagyógyszerek vásárlására próbálják rábeszélni a potenciális ügyfeleket.” – mondta a szakember. |