Székesfehérvár is helyszíne volt az Élelmiszerklub Alapítvány sikeres rendezvénysorozatának. A marketing ismeretek mellett a termelők megtanulhatták a kézműves élelmiszerek vásárlókhoz való eljuttatásának lehetőségeit és az értékesítés legfontosabb technikáit is. Az ingyenes kézműves szemináriumok célja, hogy marketing, értékesítési és jogi ismereteket átadásával a helyi kistermelői élelmiszer- vállalkozások fejlődését segítsék.
![](/_user/0/Image/00000Gergo_2014/februar/termelo01.jpg)
A helyi élelmiszer-kézművesek mellett azokat is várták a szervezők, akik még csak tervezik vállalkozásuk elindítását. A másfél napos ingyenes programokon nem csak elméleti, de gyakorlati tudást is szerezhettek a jelen lévők. „A résztvevők aktivitása és az elégedettségi kérdőívek visszaigazolták, hogy helyes döntés volt a szemináriumi forma választása: rövid elméleti rész után gyakorlati és azonnal alkalmazható tanácsok és példák átadása. A résztvevők lelkesen és nyitottan vettek részt a szeminárium munkájában, sokat jegyzeteltek, kérdéseket nagy számban tettek fel. Emellett jövőbeni együttműködések is elindultak közöttük.” – mondta Sárközy Ildikó, az Élelmiszerklub Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A marketing ismeretek mellett a termelők megtanulhatták a kézműves élelmiszerek vásárlókhoz való eljuttatásának lehetőségeit és az értékesítés legfontosabb technikáit is. Akár a családi gazdaság bevételének növelése, akár a kézműves termékek ismertségének növelése volt a cél, a szakemberek segítettek eligazodni a hatékony piaci megoldások világában.
A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának jóváhagyásával valósul meg. |