A Szent Sebestyén Hagyományörző Hét programjai az iskolások kulturális bemutatóival kezdődtek el. A rendezvénysorozatot első alkalommal szervezték meg az intézményben, de az iskolában úgy tervezik, hogy a későbbiekben is lesz hasonló.
A programsorozatot Székesfehérvár országgyűlési képviselője nyitotta meg. Vargha Tamás szerint fontos, hogy hagyományainkkal már egészen kis korban megismertessük gyermekeinket. "Az elődök életmódjának, szokásainak, gondolkodásának, hitvilágának megismerése nem csak a társadalomtörténet vagy a művelődéstörténet kutatóinak feladata. Hiszen ezekből az ismeretekből születik a nemzedékről nemzedékre szálló, a közösségben tovább élő és tudatosan ápolt szokás, ízlés, felfogás - egyszóval az a szellemi örökség, amit igyekszünk gyermekeinknek, utódainknak tovább örökíteni." - mondta köszöntőjében.
A hagyományörző hét keretében tanulmányi- és városismereti versenyt hirdettek, de például plakát kiállítás és teadélután illetve egészségnap is színesíti a programpalettát. |