Harmadik alkalommal kapott meghívást a Vox Mirabilis Kamarakórus Ausztriába. A tavalyi nagy sikerű bécsi karácsonyi koncertturné után Salzburgba is meghívták az együttest, ahol a Dómban is felléptek egy rövid műsorral. Néhány perc alatt szép számú közönség gyűlt össze, akik tapssal jutalmazták a fehérvári kórus bemutatkozását.
A salzburgi koncert alkalmával Prof. Czifra János a salzburgi dóm zeneigazgatója örömmel mutatta be a kórustagoknak az orgonát, ahol Mozart is játszott, a próbatermet, és a gyönyörű sekrestyét, amit csak ritka alkalmakkor nyitnak ki a nagyközönségnek. A zeneigazgató úr meghívta a kamarakórust egy bemutatkozó koncertre, amire várhatóan 2014-ben kerül sor. A kórus a salzburgi magyarok karácsonyi ünnepségén is énekelt az Orsolyita templomban.
A Vox Mirabilis Kamarakórus különleges műsorral készült az ausztriai hangversenyekre, meghitt karácsonyi művek csendültek fel előadásukban, sőt ősbemutatóval is kedveskedtek a közönségnek. A három napos ausztriai program utolsó napján Bécsben két helyszínen léptek fel, ahol ráadással zárták az éneklést. Mind az osztrák közönség, mind a magyarok vastapssal jutalmazták a kamarakórus hangversenyét. |